2010. március 19., péntek

Man in trees avagy tényleg fán terem a férfi?


Néhány napja fejeztem be a Férfi Fán Terem című sorozatot. Nem is igazán tudom, hogy hogy kaptam kedvet hozzá, talán csak sorozathiányban szenvedtem, de nem bántam meg, hogy megnéztem. Annak ellenére, hogy néhol egy kicsit primitívre sikeredett a történet, egészen sok érdekes dolgot vet fel Marin. Ennél a sorozatnál sem maradhatott el a monitorral való veszekedésem, de még mielőtt bármit gondolnátok: nem tudok csendben filmet nézni.
A vége egy kicsit befejezetlenre sikerült, ezért igazán sajnálom, hogy nem rendelték be a harmadik évadot.. De azért még bízok benne, hogy egyszer mégiscsak meggondolják magukat a producerek! :)
"A kémiában az a jó és a rossz hír, hogy sosem fogod igazán megérteni, hogy működik. Minden kapcsolat új kísérlet, és nem tudod, mi lesz az eredmény. Egyesek olyasmit is kihoznak belőled, amiről addig fogalmad sem volt. Egyesek arra emlékeztetnek, hogy a történetük még nem ért véget. Egyesek meglepnek, és olykor-olykor önmagadat is megleped. És bár a kapcsolatokhoz kompromisszum kell, néha többet kapsz, mint várnál, és van, hogy nem kapsz többet, mert ami volt, az örökre elmúlt, és fájdalmas ugyan, de erőt kell nyerned, hogy tovább lépj, hogy tovább keresd a szerelmet, az egyetlen tökéletes hozzád valót, bármilyen messze vagy bármilyen mélyre kell jutnod, hogy megleld." 

Talán ez az idézet magában foglalja azt, amiről a sorozat szól. Úgy gondolom, hogy ez a sorozat teljes egészében a kapcsolatokról szól. Akár egy-egy barát, egy férfi és egy nő vagy az ember és az élet kapcsolatáról legyen szó. Azt hiszem, hogy egy megnézést mindenképpen megér ez a sorozat. 

boreeester

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése